Kezdőlap       Bemutatkozás       Önkormányzat       Intézmények       Fejlesztések       Dokumentumok       Galéria     
 
  Kezdőlap
  Bemutatkozás
      Múltunk
      Földrajz
      Demográfia
      Szülötteink
  Önkormányzat
  Intézmények
  Fejlesztések
  Dokumentumok
  Galéria

[ Kitöltési segédlet ASP űrlapokhoz ]


Veres Győző

Kétszeres, és egyben az első magyar súlyemelő világbajnok, sokszoros olimpiai és európa bajnoki érmes. 18 világcsúcsdöntés fűzódik a nevéhez. Berekböszörményben született, 1936 június 13-án. Sportpályafutásának első lépéseit a világhírnév felé Debrecenben tette meg, eleinte váltósulyú, később középsúlyú súlyemelőként. 1954-ben ifjusági bajnok lett, egy évvel később pedig a felnőttek között is sikerült aranyérmet szereznie. Világbajnoki címeit 1962-ben, Budapesten, és 1963-ban, Stockholm-ban szerezte. Az 1960. évi, római olimpiáról bronz, az 1964. évi, Tokyo-ban rendezett játékokról szintén bronz éremmel tért haza.
Versenyzői pályafutását követően edzőként helyezkedett el, szakmai munkásságát elismerve a magyar válogatott versenyzők felkészítését végezte Orvos Andrással megosztottan. 1973-ban ajánlatot kapott törökországból, így edzői munkásságát Ankarában folytatta. Ezt követően Ausztráliában dolgozott az ausztrál válogatott edzőjeként. 2012 évben a községháza falán emlékére emléktáblát emeltetett az önkormányzat, és gíszpolgári cím került adományozásra részére, melyet hozzátartozói vettek át.

Tarsoly Elemér

Jászai Mari díjas színművész, a Nemzeti Színház egykori színésze. 1928. február 5.-én született Berekböszörményben. Tanulmányait Színiakadémián végezte, ahonnan 1952-es diplomaszerzése után a Nemzeti Színházhoz került. Haláláig játszott a Nemzeti Színház színészeként, többek között olyan színházi művekben, mint a Csongor és Tünde, az Ozorai példa, a Karnyóné, vagy a Liliomfi. Szerepet kapott tévéfilmekben is. Játszott A vasrács című, és Az a szép fényes nap című magyar tévéfilmekben, illetve a Budapesti tavasz című magyar játékfilmben is. 1957-ben kapta meg munkássága elismeréseként a Jászai Mari díjat. Budapesten halt meg 1986. április 11-én.

Emőd Tamás

A szellemes sanzon és kabaréjelenetek népszerű írója volt. Nagy sikereket ért el háborús verseivel és kis, egyfelvonásos, rövid drámáival. Dalai közszájon forogtak. 1888. augusztus 11.-én született Berekböszörményben Fleischer Maximilián és Weisz Irma gyermekeként. Jogot tanúlt a kolozsvári egyetemen, de az irodalom jobban vonzotta. Első versei 1906-ban, A Hét című folyóíratban jelentek meg. 1906 és 1914 között Nagyváradon dolgozott, mint újságíró. Részt vett A Holnap nevű irodalmi antológia szerkesztésében, melyet az irodalomtörténészek a modern magyar irodalom kiindulópontjaként emlegetnek. Nagy barátság fűzte Ady Endréhez. 1914-ben Budapestre költözött, ahol Nagy Endrével a magyar kabaré megteremtésén fáradozott. 1917-ben a Katona József Színház dramaturg titkára, 1922-től az Andrássy úti Színház, majd a Blaha Lujza Színház, 1925 és 1927 között ismét az Andrássy úti Színház művészeti igazgatója. 1927 és 1928 között pedig az Új Színház igazgatói székét foglalta el. 1938. szeptember 22-én halt meg Nagyváradon.

Kezdőlap | Bemutatkozás | Önkormányzat | Intézmények | Fejlesztések | Dokumentumok | Galéria
    A weboldalt készítette: Fazekas Péter - - © 2013